• ÖKOISKOLA vagyunk

  • VÁRUNK

  • Gyakorlat

  • MEZŐGAZDASÁG

  • Kastélyunk is van

Erasmus

Németország „zöld szívé”-ben télen

Ismét új ismeretanyaggal és bőséges szakmai tapasztalattal tértek haza Türingiából a lengyeli Apponyi Sándor Mezőgazdasági Szakképző Iskola diákjai. 2013. november 19-től december 18-ig 13 diák utazott a türingiai partnerintézménnyel, a Siegmundsburger Haus Werraquelle GmbH-val közösen szervezett szakmai gyakorlatra. Leonardo da Vinci mobilitás program keretében, az egy-egy hónapra a kettesével beosztott tanulók szakmai rátermettségükről, alkalmazkodó készségükről, német nyelvtudásukról tettek tanúbizonyságot. A gyakorlat megkezdésese előtt felkészítőn vettek részt. A német partner részéről Manfréd Müller úr tartott tájékoztatót a kiválasztott tanulóknak. Németországba érkezés után erfurti kirándulással kezdődött a „ráhangolódás”, majd intenzív nyelvi képzés következett.

A tanulókat szállodában vagy panzióban helyezték el. Itt megismerkedhettek az egyes munkakörökhöz tartozó munkafolyamatokkal. Munkájukat a felnőttekkel megegyező körülmények között végezték felügyelettel illetve önállóan, lelkiismeretesen és dicséretesen. A szállodák részéről legfontosabb elvárás a pontosság, alaposság volt, ám ennél is fontosabbnak tartották, hogy a tanulók érdeklődést mutassanak a szakmai ismeretek iránt, fogadják el tapasztalt kollegáik szakmai tanácsait, útmutatásait, kérdezzenek, kérjenek segítséget, ha bizonytalanok valamiben.

A szakmai tapasztalatszerzés mellett kiemelt szerepet kapott a nyelvi ismeretek bővítése. A gyakorlat során a tanulók sok munkafolyamattal ismerkedhettek meg, de a legfontosabb és legértékesebb eredmény, hogy tapasztalatot szereztek, láthatták, hogy egy-egy munkahely sikeressége minden dolgozótól maximális teljesítményt igényel. „Sajnos, az időjárás nem kedvezett a tanulóknak. A szép tájat csak ritkán csodálhatták meg a ködös, esős időben, és a szokatlan hó hiány miatt a téli sportokat, túrákat sem élvezhették, de a szállodák wellness részlegei és fitnesztermei azért lehetőséget adtak a mozgásra, kikapcsolódásra. „

Régely Mónika kísérőtanár

A gyakorlaton résztvevő tanulók névsora:

Balázs Péter Piusz
Kanczler Tamás
Eke Anita
Kiss Dávid
Erdős Szimonetta
Molnár István
Gencsi Janka Anna
Pallósi Fanni
Goda Nikoletta
Szlobodics Dóra
Hegedűs András
Toki Patrik Ferenc
Zombori Gábor


 

 

00113 Apponyi kehop 5 2 10.pdf page 1

TÁJÉKOZTATÓ

FM DASZK, Apponyi Sándor Mezőgazdasági Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma

7184 LENGYEL Petőfi út 5.

Tel.:74/582-513

       74/582-506

Fax:74/482-375 105-ös mellék

Kollégium 74/482-274

Email: apponyis@gmail.com